Akira és Rurouni Kenshin

Elérkezett az ideje, hogy live-action rovatunk is beinduljon. A bevezetőt nem kívánom nagyon elnyújtani, hiszen a téma adott. Tudomásom szerint nem sokan foglalkoznak az ilyen hírek összeszedésével, pedig vannak olyan fontos események, amelyekről jó hírt adni. Jobban mondva összefogni és magyarra átültetni, hiszen önálló forrásunk nincs. A fölösleges szócséplést elkerülve követekezzék a lényeg.

akira

Élesedik a helyzet az Akira feldolgozás körül. Az eredeti animált mozifilm joggal tekinthető alapműnek, kérdés viszont, milyenre sikerül összehozni az élőszereplős változatot. Azok számára, akiknek pusztán a feldolgozás ténye is újdonság, röviden a törénet: Leonardo Di Caprio produkciós cégéhez, az Appian Way-hez került a projekt, a teljes büdzsé egyes források szerint 300 millió dollá körül fog mozogni – ez utóbbi erős spekuláció. Tény viszont, hogy a casting, azaz a szereplőválogatás megkezdődött, a forgatás pedig tavasszal indul a kanadai Vancouverben. A szereplőválogatás részleteiről angolul [itt] lehet bővebben olvasni. Kanadai olvasóink számára – nem mintha lennének, de sosem tudni mit hoz a jövő – itt egy lehetőség próbálkozni.

afevtmccaaezimb.jpg-largeÉrdekes, hogy a szereplőgárdát viszonylag nagy bizonyossággal kezelik az angol nyelvű források. Ezek szerint a felállás a következő lenne:

Kaneda - Garret Hedlund (Tron: Örökség – Sam Flynn) | Kei - Kristen Stewart (Alkonyat - Bella) | Lady Miyako - Helena Bonham Carter (Harry Potter - Bellatrix Lestrange) | Shikishima ezredes - Ken Watanabe (Eredet – Saito)

Amennyiben a listán szereplő nevek véglegesek maradnak és marad ez a felállás, a színészgárda viszonylag jónak mondható. Ezzel persze nem jár automatikusan az, hogy a film is jó lesz, de talán elkezdhetünk reménykedni.

Mai második szereplőnk a készülő Rurouni Kenshin film, amihez most plakát is érkezett, és amely majd a Jump Square 2012 januári számában lesz látható. A film tervezett japán megjelenési dátuma 2012. augusztus 25. Forrás: ANN